Ezt a kétheti rendszerességű találkozó sorozatot 8 éve hoztam létre. Ez idő alatt több mint 50 család kapott tartósan – éveken keresztül – közvetlen segítséget a gyermeki fejlődésnek az iskoláskorig tartó szakaszában.
Mire kaphatok választ:
- Mit jelent ma a nevelés, hogyan kell nevelni?
- Jelent-e a nevelés, amely a tanulási képességet és az önálló aktivitást támogatja, egyidejűleg betegség megelőzést is?
- Mik azok a fontos szempontok a nevelésben, amelyekkel elősegíthetjük gyermekeink harmonikus fejlődését?
- Látjuk-e gyermekeink fejlődési válsága és az esetleges szélsőséges nevelési elveink, mint a túlzott engedékenység, vagy éppen a merev tekintélyelvűség közötti összefüggést?
Foglalkozások / találkozók:
A találkozók alkalmával lehetőség nyílik pedagógiai képességek alakítására, és nem arra ösztönözzük az édesanyákat, hogy kész elméletek, irányzatok szerint neveljenek.
A kisgyermekek neveléséhez való tudatos hozzáállás igen fontos, hiszen a korai évek döntő jelentőségűek a gyermek jövője szempontjából. Az Anyakör általános és egyéni gondozási és nevelési kérdések megbeszélésével segíti a családokban a gyermeknevelést. A találkozók alatt barátságos környezetben, szeretetteljes figyelmet kapnak az édesanyákkal érkező gyermekek.
Anyakör 2013-2014. évi programja
| Dátum / Időpont | Találkozó témája |
|---|---|
| 2013. december 9. | Az érzékelés fejlődése: A 12 érzékszervi működés és önmegtapasztalási forma. |
| 2014. január 6. | Az érzékszervek,érzékelés legfontosabb támogatási lehetőségei és a károsító hatások. |
| 2014. január 20. | Egészséges „határok”.... és ennek hiányának következményei. |
| 2014. február 3. | Dac, dackitörés, dackorszak. |
| 2014. február 17. | Az elkényeztetés,mint a nem megfelelő irányba terelt gyermeki akarat... és következményei. |
| 2014. március 3. | A NEM-et mondás művészete. |
| 2014. március 17. | A temperamentumok és gondozásuk kisgyermekkorban. |
| 2014. március 31. | Ritmus, szokások, személyiség, jellem összefüggései. |
| 2014. április 14. | Az anyaság, mint hivatás. Hogyan teremtsünk harmóniát családi életünkben? |
A korábbi évek témái közül néhány:
- Egészséges határok – lelki biztonság;
- Táplálkozás, táplálás;
- Otthoni ápolás a láz és jelentősége;
- A temperamentumok és gondozásuk a kisgyermek korban;
- Az érzékszervek fejlődése és ápolásuk jelentősége a kisgyermek korban;
- Mit és hogyan meséljünk az első 7 évben?
- Az intellektuális nevelés kérdései;
- Az ünnepek és lehetőségei a nevelésben, születés történet, születésnap;
- A „nem”-et mondás művészete;
- Dac, dackitörés, dackorszak;
- Igazság és hazugság;
Eredmények:
Az Anyakör eredményei közé sorolhatjuk azt a tényt, hogy 8 év alatt kb. 50 család kapott tartósan – éveken keresztül – közvetlen segítséget az első 7 év gyermeki fejlődést érintő kérdéseiben.
Hatása lemérhető abban, hogy az édesanyákkal együtt megtalálva a válaszokat a nevelési problémáikra stresszmentesebb lett az életük. Aki ma a nevelést választja hivatásául, de elég ha szülőként éli meg, új jelenségekkel, nehézségekkel szembesül. Ezek nap mint nap olyan feladatok elé állítják, melyek elegendő tapasztalat híján gondokká nőhetnek.
Ismernünk kell a gyermeki fejlődést annyira, hogy ennek megfelelően tudjuk nevelni gyermekeinket. Ebben próbálok segítséget nyújtani az édesanyáknak az anyaköri találkozókon.
Vélemények:
A Héjja Zsuzsa által szervezett és vezetett gödöllői Anyakörnek több, mint 3 évig hetente aktív résztvevője voltam. A tapasztalataim alapján mindenkinek ajánlani tudom, aki kisgyermekek nevelése során a rengeteg felénk áramló információ közül a jót, a hasznosat és gyakorlatit szeretné elsajátítani. Az anyaköri beszélgetések elméleti alapokat és gyakorlati tanácsokat is tartalmaznak.
Megvallom, hogy kezdetben “nem waldorfos” szülőként az első félév tematikájában nem minden témakört értettem (mármint, hogy mi pontosan mit is takar), de ahogy elkezdtem a beszélgetésekre járni, úgy éreztem, itt megtaláltam azt a csoportot és azt a támogató légkört, amely a gyerekneveléssel kapcsolatos aktuális problémáink orvoslásában segíthet.
Az anyaköri beszélgetések mindig kellemes hangulatban teltek, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül a kérdéseimmel, ugyanez a probléma más családban is felmerült már és „túlélték” ügyes praktikákkal az adott korszakot. A bevált túlélési technikákat, tapasztalatokat minden egyes találkozón megosztottuk egymással, miután Zsuzsa elméleti felvezetője elindította az édesanyák gondolatait, ötleteit.
Jó volt részese lenni annak, hogy van egy csoport és egy lelkiismeretes, tapasztalt témavezető, ahol a hasonló élethelyzetben lévő szülők megoszthatják egymással gondolataikat és kicsit mélyebben is a „probléma” vagy szituáció mögé nézhetünk, köszönhetően Zsuzsának, aki gyakorlott szülőként és pedagógusként sok használható javaslattal és gondolatébresztővel gyarapította már a gyereknevelés és ápolás kapcsán az eszköztárunkat.
Mindig szeretettel gondolok vissza ezekre az időkre és még a mai napig is előveszem a jegyzeteimet, sőt a telefont is, és hívom Zsuzsát, ha úgy érzem az erőmet meghaladja az a feladat, amit az adott szituációval kaptam.
Buják Éva
3 gyermek édesanyja
Héjja Zsuzsában egy csodálatos és nagyon sokoldalú fejlesztő pedagógust ismertem meg. Gyermeknevelési kérdésekkel kerestem fel, amikor már sem a családomban, sem az oviban, sem a nevelési tanácsadóban nem tudtak segíteni. Tanácsokkal és javaslatokkal látott el, hogy hogyan tudnám kezelni a nem mindennapi gyermekemet és én azon kaptam magam, hogy a Zsuzsa által szervezett programokra: Anyakörre, Főzőklubba járok és a gyermekemet Extra Lesson fejlesztésre viszem hozzá. Hozzáteszem, a gyermekemnek kutyabaja és csak egy kis szemléletváltással helyére kerültek a dolgok benne és bennem is.
Zsuzsa nemcsak fantasztikus Waldorf pedagógus, aki a gyermekek érdekeit és igényeit tartja szem előtt, hanem egy tapasztalt háromgyermekes édesanya, aki tudását, saját tapasztalatait könnyen megosztja az anyukákkal.
Anyakörein mindig választ kaptunk az aktuális kérdésekre és javaslatokat a problémák megoldására, de kaptunk táplálkozási tanácsokat, beteg gyermek ápolására gyógyszermentes javaslatokat, altatáshoz gondolatokat, esti mese ötleteket stb.
Azért is jó az Anyakör, mert a mai családokban az anyáé a fő családösszetartó szerep. Ha az anyuka tisztában van önmagával és a tudásával, akkor jól működik a család. Másrészt pedig jó egy kis énidő az anyukáknak is és tudni, hogy nincs egyedül. Mindenkinek szívből ajánlom az anyakört.
Batiz Zita - Gödöllő










